Belépek Elfelejtettem a jelszavam

 


Együttműködő partnerek:

 

 

BékésDrén Kft. 

 


Békés Megyei Önkormányzat

 

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Bajor Péter Előadása 20013.július 24.

Egyéniség, mint vezető példa


A szerdai nap második előadását, Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségpont Igazgatója tartotta az Egyéniség, mint vezető példa címmel. Az előadó a személyiségtípusok ismertetése és a tehetséges vezető definiálása mellett szót ejtett arról is, hogy „én és mások hogyan működünk együtt”.
    „Mindenki egyedi, egyszeri és megismételhetetlen” – fogalmazott, majd felhívta a figyelmet arra, hogy minden ember körül vannak olyan szimpatikus, számukra példát adó emberek, akikhez hasonlítani szeretne, de ez nem mindig jó. Nem arra kell törekedni, hogy olyanok legyünk, mint mások, hanem, hogy elfogadjuk önmagunkat. A személyiségelemzés fontos kérdése is azt tárgyalja, hogy belső ösztönző erőnk magunk vagy mások felé irányul. Ennek értelmében két embertípust különböztet meg: extrovertált és introvertált. Az elemzés arra is kitér, hogy az emberek miként hoznak döntést, ami szintén kétféle lehet, gondolkodó és érző megkülönböztetést tesz a szakirodalom.
    A tehetség sokféle lehet, mindenkinek el kell azon gondolkodnia miben tehetséges, mik az erősségei és azok mentén kell előre haladnia. Fontosak a szabadidős tevékenységek, amik iránytűként is funkcionálnak, hiszen kijelölik az ember érdeklődési területét. A szorongás-vizsgálat eredményeire kitérve az előadó elmondta, a stressz szorosan összefügg a teljesítménnyel. Fontos kielemezni, hogy stressz alatt, milyen nyomorúság vagy düh van az emberben, mert ha felismerhető, akkor könnyebben ki is védhető, így javítható a teljesítmény. A tehetségre visszatérve kiemelte, hogy a társadalom egy-két százaléka tartozik a zseni kategóriájába, míg huszonöt százaléka abba a tehetségtípusba, akik ha megtalálják szakterületeket kiemelkedő eredményeket tudnak elérni. Bajor Péter szerint a tehetség kevésbé függ a hozott és öröklött adottságoktól, inkább az életesemények, a találkozások és sorsmozdító mérföldkövek határozzák meg. „Fontos, hogy testileg és lelkileg is jó erőlétben legyetek” – hangsúlyozta.
    Az emberi érzések meghatározása az előadó szerint fontos része az önismeretnek. Meg kell tudni nevezni az érzéseket – amelyek pozitívak és negatívak egyszerre lehetnek – majd kielemezve levonni a szükséges konzekvenciákat, és elkerülni a nem kívánt érzéseket kiváltó szituációkat. Ez azért különösen fontos, mert az emberek érzések mentén élik az életüket, és nem tudatosan, átgondolt ismerévek mentén haladnak előre. „Saját érzései lökdösik az embert.” Az irigységet, a félelmet és a dühöt emelte ki Bajor Péter, amit minden vezetőnek fel kell ismernie, azonosítania majd elkerülnie. „Minden fejben dől el, higgyétek el, ha lelketekben zavarosak az érzések, az immunrendszeretek is legyengül.”
    Az együttműködésre törekvésnél fontos a csoportbölcsesség, az érzelmi-intelligencia és a jó kommunikáció a csoporttagok között. A felelősség értelmezésénél arra tért ki, hogy egy sikeres vezető minden szinten műveli magát, sokoldalú, így minden feladattípusnál kész felelősséget vállalni. A problémamegoldásnál a legcélszerűbb stratégia, ha a felek nem kompromisszumot kötnek, nem az elkerülésre vagy az alkalmazkodásra törekednek, hanem olyan egységet kötnek, amellyel mindkét fél elégedett. Az előadó egyenlőséget tett az asszertivitás és a konfliktusmentes hatékony érdekérvényesítés között. „Ha sikerül magadban felfedezned az erényeidet, tehetségedet és szorgalmadat, másokban is fel tudod majd fedezni mindezeket. „A környezetre hatással levő, példaadó vezető váljék belőletek” – zárta előadását Bajor Péter.

 

Dél-Alföldi Talentum Akadémia © 2011 - Minden jog fenntartva!

Dél-Alföldi Talentum Akadémia

info@deltaakademia.hu
+36 70 6064058+36 70 6064058