Belépek Elfelejtettem a jelszavam

 


Együttműködő partnerek:

 

 

BékésDrén Kft. 

 


Békés Megyei Önkormányzat

 

Szeged-Csanádi Egyházmegye

sókay András Előadása 2013.július 26.

Kreativitás és intuíció


A DELTA Akadémia utolsó napjának egyik előadója, Csókay András, agysebész előadásában a kreativitás és intuíció kapcsolatáról beszélt.
Szavait saját emlékekkel kezdte, mert vallja, hogy a személyes élmény segíti igazán a száraz tudomány megértését. Az előadás vezérfonala a fiatalok kreatív energiájának hasznos felhasználására épült. A különböző csínytevések elkövetését ma már rossz energiafelhasználásnak tekinti. Az évek során szerzett bölcsességével beszélt a diákoknak arról, milyen fontos, hogy a bennük dolgozó hajtóerőt jó irányban használják. „A te találékonyságoddal nagyon sokszor válaszút elé érkezel, és ha nincs egy pontos igazodási pontod, akkor könnyen dönthetsz rossz irányba, amit csak később ismersz fel. De az elveszett idő az elveszett idő!” – mondta. Véleménye szerint az igazodási pont megtalálásában a felnőtteknek kellene utat mutatniuk a fiataloknak.
 Kreatív ötlet akkor keletkezik, amikor az agykéregben több millió sejt több millió kapcsolatot létesít. Lényegében végtelen számú hálózatot tud kialakítani. Így egyetlen emberi agy képes a világ összes információját felfogni, raktározni egy neuron hálózat formájában. „Akkor miért nem mindenki zseni? – teszi fel a kérdést és azonnal meg is válaszolja: „az előhívással van a baj”. Amikor találkozunk egy problémával, megpróbálunk hasonló eseteket felidézni a múltunkból, kiválasztjuk a legkézenfekvőbb emléket és átalakítjuk az adott problémára. Ahhoz azonban, hogy erre valaki képes legyen, egy plusz lelki töltettel kell rendelkeznie, amelyet a keresztény értékekben lát az előadó. „A nagy kérdés az, hogy az ember teremtése befejeződött-e?” – tette fel a filozófiai kérdést, amelyre ő maga adta meg a választ. Az előadó hisz abban, hogy az ember teremtése nem fejeződött be, még ma is folyik az emberek közreműködésével, azáltal, hogy egymást neveljük. Szerinte ezt a teremtőmunkát mindannyian végezzük nap mint nap, amikor másoknak fejlődését segítjük, vagy amikor részt vállalunk valaki más problémájában. „Mindenkinek gyógyítóvá kell válni, nektek is a környezetetekben. Ez nem könnyű feladat, mert semmi másból nem áll, minthogy leveszel a másikról egy terhet” – fogalmazott.  A másik szenvedésében való részesedés hozzájárul a kreativitás fejlődéséhez.
A kreativitást és az energiát az mozgatja, ha az egyén képes átvenni a másik szenvedését: „akkor mozog a gondolatod és akkor fog kipattanni egy jó ötlet. Csak ehhez bele kell élned magad, együtt kell szenvedned a beteggel! Integrálni kell az értelmes szenvedést, hogy utána választ tudj adni” – fogalmazott. Úgy gondolja, hogy a terhek eltűntetésében a spiritualitás, míg a kreatív gondolatokat a kultúrával való foglalkozás és az imádságsegíti.
A kreativitás alapjának a gyors emlékezést és a gyors felismerést tartja, és a felidézett emlék adaptálása az adott szituációra.  A tudomány hosszútávú tárolása azonban csak akkor lehetséges, ha ahhoz mikroérzelmek kapcsolódnak – mert mint vallja, – az ember motorja, nem az agy, hanem a lélek. Ezt pedig a kultúrával és imádsággal gazdagíthatjuk.
Előadását a kitartás fontosságával zárta és arra buzdította a diákságot, hogy ötleteiket ne csak kigondolják, hanem meg is valósítsák. Hiszen az igazi feladat az idea formába öntése, amely nagy energiát és odafigyelést igényel. „Aki szívből oda tudja magát adni, az nem fél” – mondta.

 

Dél-Alföldi Talentum Akadémia © 2011 - Minden jog fenntartva!

Dél-Alföldi Talentum Akadémia

info@deltaakademia.hu
+36 70 6064058+36 70 6064058