Belépek Elfelejtettem a jelszavam

 


Együttműködő partnerek:

 

 

BékésDrén Kft. 

 


Békés Megyei Önkormányzat

 

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Gschwindt András Előadása 2013.július 18.

Az első magyar műhold születése


Gschwindt András egyetemi oktató, a MASAT program vezetője idén is visszatért, hogy a DELTA másodéves hallgatóival is megossza, hogyan született meg az első magyar műhold.
    Az ötlet a kétezres évek elején került előtérbe, majd 2006-ban sikerült egy negyven-negyvenöt főből álló hallgatói csapatot kialakítani, akik az első magyar műholdon kezdtek el dolgozni. Az előadó véleménye szerint akkor jó egy mérnök, ha végig tudja vinni a munkafolyamatot, vagyis a kigondolástól a megtervezésen át a megépítésig ugyanolyan hatékonyan tud dolgozni. A legelső lépés a névválasztás volt. A MASAT mozaikszó nyerte el a csoport többségének tetszését, ami a magyar illetve a satellite szavakból állt össze. A név nagyon fontos, mert a szponzor ez alapján is választ – véli az előadó. „A kezdetekben csak az elhatározás volt meg, ezen kívül semmi más” – vallotta be a mérnök. „Tudtuk mit akarunk, már csak azt nem, mindezt miből” – folytatta.
    A negyven éven keresztül oktatóként tevékenykedő Gschwindt András új kihívással állt szemben: szponzorokat kellett szerezni. Volt tanítványai közül megkereste a vezetői beosztásban dolgozókat, és tőlük kért segítséget. Az anyagi háttér biztosítása után a modellezés volt a következő feladat. Hét modell is készült, mert folyamatosan tökéletesítették a kivitelezést, biztosra akartak menni. Többek között ezért is végeztek el minden szükséges mérést, szimulációt, kísérletet. Letesztelték a hőtechnológiai tervezést, a hajtóanyagégést, szimulálták a rázási igénybevételt. A tervező kiemelte, hogy többek között az alapos tesztelési folyamatnak is köszönhető, hogy hét kilőtt műholdból csak a magyar maradt működőképes az űrben. Két részből áll maga a rendszer: a műholdból és egy földi állomásból.
    Az előadó felidézte, hogy az indulásnál több akadályozó tényező is volt, ami a munkacsoport addig töretlen lelkesedésére is kihatott. Mint mondta, a kudarcok után nagyon nehéz volt együtt tartani a csapatot, a legnagyobb fékek épp a nem várt kudarcok és nehézségek okozták – emlékezett vissza. A műhold első képe Ausztrália alsó sarkáról készült, amit a kivetítőn a hallgatók is láthattak. 73 DELTA, Gyula HA8QC jeleket küld negyvennyolc órán keresztül a MASAT, a DELTA program tiszteletére.


 

Dél-Alföldi Talentum Akadémia © 2011 - Minden jog fenntartva!

Dél-Alföldi Talentum Akadémia

info@deltaakademia.hu
+36 70 6064058+36 70 6064058